Beszámoló a Herzl-napi rendezvényről (2003. júl. 15.)
A Múzeum hagyományos Herzl-napi összejövetele ezúttal július 15-én lett megtartva
és rendkívüli sikert aratott. Ötszázon felül állt résztvevők száma, akik elutaztak Cfátig
az esemény tiszteletére, nem hagyva egy üres helyet sem a városi színházteremben.
A Múzeum felújított kiállítása és az immár restaurált, teljes díszében pompázó tokaji
Tóra-szekrény mellett különleges fénykép-kiállítás várta a látogatókat, a kárpátaljai
zsidóságnak szentelt nap jegyében. Ez alkalommal került sor Andrew Steiner
ausztráliai szobrászművész Holocaust emlékszobrának ünnepélyes bemutatására is.
Az ünnepi program köszöntőkkel és beszédekkel nyílt: Josef Lustig, a Múzeum
igazgatója és Mose Alpan, az alapítvány elnöke után dr. Hóvári János úr, a Magyar
Köztársaság izraeli nagykövete, valamint Oded Hameiri cfáti polgármester szólalt fel.
A köszöntők sorát Szárá Udi asszony zárta, a Kárpátaljáról elszármazott közönség
nevében.
Az egykori kárpátaljai zsidóság életét és sorsát számos előadás, továbbá film vetítése
elevenítette fel. Érdekfeszítő előadásaikért köszönettel tartozunk Tuvia Klein, Jiszrael
Regev, Dávid Szárid, Dov Dinor és Smuel Jágel-Kugel uraknak. Itt jegyezzük meg,
hogy a Kárpátaljáról elszármazottak különböző szervezetei jelentős segítséget
nyújtottak az esemény megszervezéséhez.
A Révész család második nemzedéke ismét megítélte az ösztöndíjat, melyet az
időközben elhunyt dr. Thea Révész alapított megboldogult férje, dr.
Mordecháj Révész emlékére. Ezúttal a Múzeum oktatási programjainak fejlesztését találták
támogatásukra méltónak, melyet köszönettel fogadtunk.
Az esemény sikeréhez hozzájárult Dani Katz előadóművész hangulatkeltő konferálása
és zenei kísérete is.
A látogatók közül sokan hoztak magukkal érdekes anyagot a Múzeum
gyűjteményének gazdagítására, minden elismerésünk nekik!